Alföldi Róberttel beszélgettem: gyász, párkapcsolat, őszinteség

Alföldi Róbert beszélgetőtársa voltam tegnap este. Ez a tény már önmagában egy óriási megtiszteltetés, így nagyon vártam a beszélgetést. Azt viszont nem sejtettem, hogy ebből egy nagy betűs ÉLMÉNY, egy elgondolkodtató, mély és egyben vidám este lesz. Róbert az este folyamán sokszor görbe tükröt állított a pszichológus szakma elé, bátran és nyíltan kimondott olyan sztereotípiákat és véleményeket, amelyek a társadalomban – sokszor rejtve – jelen vannak.… Tovább

Boldogság gyakorlatok – az Önök kérésére

A „Boldogság gyakorlatok” iránti igényt a Könnyekből Mosoly Pszichológia két szegedi telt házas előadásának vendégei fogalmazták meg: sokakban ott rejtőzik ugyanis a boldogság, de nem tud felszínre törni. Ezen egyszerű, hétköznapi gyakorlatok megtanulásával lehet segíteni.

A „Boldogság gyakorlatok” egy olyan, korszerű pszichológiai módszerekre épülő élmény alapú cselekvésprogram, amelynek során speciálisan az Ön kiinduló helyzetére illesztett személyes foglalkozások és otthoni feladatok kombinációjával, napi szintű boldogság gyakorlatok elsajátításával fejlesztheti mindennapi boldogságát.… Tovább

„Mosolygós szép napot” – 6 érdekesség az őszinte mosolyról

Az őszinte mosoly pszichológiájáról Kecse-Nagy Sándor és Podani Krisztina beszélgetett két teltházas előadás talk-show részében, összesen 250 vendég társaságában Szegeden. Fény derült a mosoly anatómiájára és evolúciójára, az őszinte mosoly fontosságára, valamint megtudhattuk, hogy a mosolyogni ige valójában visszaható ige, természetesen nem nyelvtani értelemben 🙂

Egyáltalán nem biztos, hogy könnyű az élete annak, aki sokat mosolyog.Tovább

Megjavítható-e az elromlott párkapcsolat – avagy felmelegítve valóban csak a töltött káposzta jó?

“Felmelegítve csak a töltött káposzta jó” mondják sokan, amikor felmerül egy elromlott kapcsolat helyrehozatala. Sokan úgy tartják, hogy ami már egyszer megromlott, azt nem lehet megjavítani, emiatt meg sem próbálják helyrehozni  a kapcsolatot.
Ezzel szemben a tapasztalatom azt mutatja, hogy ha hajlandó mind a két fél tenni a kapcsolatért, akkor van rá esély, hogy megmentsék azt.… Tovább

Hogyan kezdjünk SIKERESEN új életet?

Mivel az újévi fogadalmak nagy része 3 hét után elhal, ezért azt javaslom, hogy ne újévi fogadalomban bízzon, hanem saját magában! Minden nap egy új lehetőség egy új életre, így ha nem elégedett a jelenlegi életével, váltson! A következőkben azokat a javaslatokat gyűjtöttem össze, amelyek egy totális lelki és fizikai mélypont utáni újra kezdésben segítenek, de ezek bármilyen, kevésbé radikális váltáshoz is sok segítséget nyújthatnak.… Tovább

4 zsákutca, ami nehezíti szeretteink elvesztésének feldolgozását.

Amikor az ember életének, talán legnehezebb időszakain megy keresztül (elvesztette szeretett közeli hozzátartozóját, véget ért egy párkapcsolata, vagy egy barátba vetett bizalmát, stb.) többféle dologba próbál belekapaszkodni. Általában ilyenkor a közeli barátok, munkatársak, családtagok – látva a szomorúságunkat – megpróbálnak néhány „jó tanáccsal” ellátni.… Tovább

9 tipp, hogy kiegyensúlyozott, és mosolygós legyél

Egyáltalán nem biztos, hogy könnyű az élete annak, aki sokat mosolyog. Lehet, hogy csak úgy döntött, hogy nem panaszkodva éli tovább az életét, hanem igyekszik észrevenni minden apró csodát, amivel szebbé válhatnak a napjai” (Kocsis Gábor). Írásomat erre az idézetre építem fel, mert egyértelműen rámutat arra, amivel szakmailag teljes mértékben azonosulok: a kiegyensúlyozottság mentális tényezőktől függ.… Tovább

8 ok, amiért manapság már nem ciki pszichológushoz járni. Sőt!

Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be magunknak őszintén: ha néhány évvel ezelőtt felteszik nekünk a kérdést, hogy szerintünk kik járnak pszichológushoz, a válaszadók túlnyomó többsége azt mondta volna, hogy azok, akik bolondok, vagy zizik, vagy hülyék. Az átlag ember ugyanis sztereotípiákban gondolkodik, leegyszerűsít, és szükségszerűen skatulyáz: azaz – ha így nézzük – ciki pszichológushoz járni.… Tovább

Sziasztok! Üdvözöllek!

Annak érdekében, hogy kialakuljon közöttünk a siker szempontjából fontos közvetlenebb kapcsolat, kérlek engedd meg, hogy a blog bejegyzéseimben tegezzelek. (Természetesen a Grief Recovery® cselekvésprogram alkalmazása során tegeződő és magázódó kommunikációra egyaránt lehetőség van.)

Örülök, hogy együtt kezdhetjük el ezt a különleges kalandot, amiben segítségedre szeretnék lenni, hogy feldolgozd azt a hiányérzetet, amit esetleg most érzel. … Tovább